Cryptogram BBIM47-567413
From: R.Loken
To: N.Cortes@star_conflict
Cc: Birodalmi Titkosszolgálat. Archívum
Posted: Thursday, August 21
Topic: Titkos hajó kergetés
Tájékoztatom, hogy a Biztonsági Tanács által kapott feladat részeként megvizsgáltuk az új hajó, a ‘Nyx’ mintadarabját és az állítólag kifejezetten ehhez és más hajókhoz kifejlesztett új típusú fegyvereket a ‘Plant’ célkitűzésben. A prototípus tanulmányozása és a rendelkezésünkre álló dokumentumok eredményeként a támadás után a következő információkat kaptuk:
A ‘Nyx’ egy harmadik technikai szintű vadász. Úgy néz ki a kalózok részt vettek a hajó tervezésében — a mérnökeik és a ‘tervezőik’. Részletes elemzés megmutatja, hogy a hajó több idegen faj technológiáját hasznosítja. Legalább kettőét. Ezzel elérkeztünk ahhoz a következtetéshez, hogy az Alienek nem egyetlen faj, ahogy előzőleg hittük. A legtöbb kísérleti modul a Crystalloid technológián alapszik, amit már ismerünk. De egy kis része a moduloknak teljesen ismeretlen technológia segítségével készült.Ebben a pillanatban nem értjük, hogy működnek. A hajóban használt technológiának semmi köze bármilyen mérnöki projecthez az emberiség történetében. Csak találgathatunk, hogy milyen erő áll ezen hihetetlen gép mögött.
Így több időre van szükségünk, hogy tanulmányozzuk a hajót és a dokumentumokat, valamint további finanszírozásra.
Ria Loken. Birodalmi Űrflotta Mérnök.
Cryptogram BBIM47-567414
From: N.Cortes
To: R.Loken@star_conflict
Cc: IBirodalmi Biztonsági Szolgálat. Archívum.
Posted: Thursday, August 21
Topic: Titkos hajó kergetés
További finanszírozás visszautasítva. Nem tudunk több időt fordítani a tanulmányozásra. Kevesebb, mint egy hete van, hogy befejezze a hajó teljes tanulmányozását. Amikor az idő letelik, a pilóták automatikusan hozzáférhetnek a hajó rendszereihez. Minden pilóta, aki szerződésben állt miss Summerrel megkapja a hozzáférést. Nem tudjuk korlátozni a hozzáférést technikai okokkal. Érzékeny adatok kiszivárgását észleljük. Megkezdünk egy belső vizsgálatot.
Natasha Cortes. Birodalmi Biztonsági Szolgálat Legátus.