Questioning of pilot Pirks[HUN] Pirks pilóta kikérdezése

 

a0702e0a1ba6b6bcfc037ff8bff0.jpg
 
_ - Rangja, neve. _

  • Shennen Pirks pilóta

_ - Pirks pilóta, mondja el pontosan az EZsK rendkívüli bizottságának, hogy mi történt 4616 október 31.-én az éjszakai repülés során _

 Egy pilóta csapat hajtott végre rutinfeladatot, az ‘Ellydium’ szállítóhajóját kísérték az új bázisukra.
“A feladatot az úgynevezett Brókertől kaptuk. Nem sokkal előtte kerültünk kapcsolatba, de mindig nagylelkűen és pontosan fizetett. A zsoldosok örültek a küldetéseknek.

Az ‘Ellydium’ szállító konvojával a Procyon rendszer kapujánál találkoztunk és kísértük a ‘Leviathan’ előörshöz. Kezdetben ketten voltunk — én és a társam Bob Quinn. Aztán egy másik zsoldos csatlakozott, Calder. Néhányszom már láttam őt a New Eden bárjában. De közelebbről nem ismertem.

A konvoj egy kicsit késett, ahogy ez gyakran előfordul az ‘Ellydium’ hajókkal. Felvettük a szokásos helyünket az alakzatban. Calder - kicsit elöl és balra. Én és Bob kicsit hátul. Általában a konvoj határozza meg az útvonalat. Más helyeken és kapukon keresztül. Ez indokolt. Nemrég az egyik konvojt elkapták a Rosso Báró srácai. Megölték a gárdistákat és kifosztották a szállítmányt. De ezúttal minden csendes volt, míg el nem értük a Haldont.

Az elhagyott állomás, ami a rendszer aszteroida övben rejtőzik, amiről mindig beszélgetünk a többi pilótával, feláll a szőr a hátamon. Egy sötét hely. Valószínűleg tudják, hogy senki nem tudja, hogy ki építette az állomást a Haldon rendszerben és miért hagyta el. Az a hely nagyon veszélyes. A Kartell srácok állandóan látogatják azt a régiót. De vannak más veszélyek is.

De most onnan jött a baj, ahonnan nem is számítottam rá. Calder hirtelen megpördítette a hajóját és rálőtt Bob hajójára az összes Gauss ágyújával. A találat végzetes volt. Bob hajója elsötétült és elvesztette a sebességét, elkezdett sodródni az aszteroidákkal, lassan közeledett az elhagyott állomáshoz. Calder azonnal ismét lecsapott. Sikerült elmenekülnöm a tűzből és fedezékbe kerülnöm egy nagy szikla mögött. Calder hajója jobban fel volt szerelve erőben és fegyverzetben, mint az enyém. Esélyem sem volt ellene az egy-egy harcban.

 

ebben a pillanatban a műszerek több Idegen portált mutattak. A radar megőrült. Felderítők, Vadászok, Ragadozók. Az egész állatkert. És én voltam a zsákmány. Az első találattal elpusztították a szállítmányt. Ez megzavarta öket egy pár másodpercre és sikerült elbújnom az elhagyott állomás raktár hangárjában. Csak ott volt egy csekély esélyem, hogy az Idegenek szuper erős radarja ne vegyen észre engem.

Calder nem bujkált. És az Idegenek nem tüzeltek rá. Nem tudom pontosan, hogy ki volt ő. Lehet, hogy többé nem volt ember? Kést voltam megharcolni az utolsó csatámat és elfogadtam a halált.

És ezután a helyzet újból drámaian megváltozott. Egy újabb hajó ugrott a rendszerbe. Kiütötte Caldert és néhány Felderítőt azután nekiugrott a maradék Idegeneknek, körülfonta őket egy közelharccal. Rohantam segíteni neki. A Vadászok könnyű zsákmányok voltak nekem, de a Ragadozó eltalált valami különösen erőssel. A pajzsaim eltüntek. És az összes elektronika újraindult.

De a csata véget is ért. Az ablakon keresztül láttam a halott hajókat sodródni kilométerekre tőlem. A váratlan megmentőm volt az egyetlen működő hajó az egész rendszerben. Egy hirtelen manővert csinált és közeledett felém.

Egy furcsa hajó volt. Ő … élő volt. Egy Idegennek hihettem volna, de a hajónak volt pilótafülkéje. És a vastag golyóálló üveg mögött egy ember ült. Levette a sisakját és intett nekem. Visszaintettem. Az ismeretlen elszáguldott és szinte azonnal eltűnt a radarról. Én ott ragadtam segítséget várva.

A mentők egy pár órával később elértek, Ennyi az egész történet.

_ - Köszönjük, pilóta. A Bizottság megvizsgálja az adatokat és döntést hoz. _
 
 
Kriptogram  XXIM12-124105
Küldő : Natasha Cortés
Címzett : Az EZsK Rendkívüli Bizottság Elnöke
Cc : ‘Ellydium Theta’ ügyvezetője Dr. Conrad Dimeni
Subject : Project A.L.I.E.N.
 
Vizsgálat megszüntetve. Eset lezárva Pirks pilóta áthelyezve az ‘Ellydium Theta’ állomásra. Mint tesztpilóta, egy megrovás került a személyzeti aktájába.
 

_ ‘Ellydium Theta’ biztonsági szolgálat ügyvezetője Natasha Cortés. _