…Tíz órakor a menet rendje végleg kialakult. A csapat az utca közepén halad: két felderítő jobbra elől — a Schokn testvérek — mögöttük és balra én, mint csapatvezető és a tűztámogató.
A város természetesen régóta elhagyott. Ez egyértelmű volt a légkörből is, de az a tény, hogy egyik modul sem tudott leszállni közvetlenül a ‘Hely’ dologra feszültté tett mindnyájunkat, a különleges Erebus expedíció tagjait a SY3176-GIII-A4 rendszerben.
Valószínűleg a ködben való leszállás közben néhány kilométert tévedtünk. A város tőlünk balra volt és egy elég kellemetlen sziklás gödör választotta el tőlünk. Az átkozott bolygónak alig volt normális leszállóhelye. Csak sziklák és a vékonyan befagyott folyékony hidrogén és metántavak. Az egyetlen alkalmas helyszín a város közelében a ‘Hely’ dolog. De mind a várost, mind a dolgot még mindig védte az automatikus légvédelmi rendszer. Ez biztos halál. Kíváncsi vagyok, hogy mi volt az az ellenség, ami elől egy ilyen áthatolhatatlan ernyő mögé kellett rejteni, ami ilyen sok évig kitartott emberek nélkül.
A város nem túl lenyűgöző. Szabványos kupola a Direktórium idejéből. Helyenként már összeomlik. A bolygó állandóan reng. És a jeget túlhevült metán óriási gejzírjei törik meg.
Nem töltöttünk sok időt az épületek átvizsgálásával. Legtöbbjük egyforma. Hosszú ideje elhagyott, részben összeomlott és porral teli. A mi célunk a ‘Hely’. Egy dolog, ami fényes narancssárgán világít a röntgen spektrumában, majdnem a szívében annak, amit magunk között ‘Városnak’ nevezünk. Valójában ez egy hosszú sík hely a gejzírmező és a járhatatlan meredek sziklák között. Az egész kövekkel és az ősi épületek romjaival van tele. A sűrű metánfelhők állandóan a ‘Város’ felett lebegnek, esőként szitálva. A sziklát, ahol a ‘Város’ áll a bolygó olvadt magja fűtötte. És minden 42 percben egy gázóriás emelkedik a sziklák fölé — az energia helye.
Vanderhoeze, a főnökünk, vezetőnk, parancsnokunk és az expedíció vezetője azt mondta, hogy a ‘Hely’ egy ősi fúziós reaktor sugárzó háttere. Meglehet, egyike legendás ‘Ark’ öt reaktorának, ami a ‘Határvidéki’ embereket szállította, akiket az ősi időkben elűztek a naprendszerből. Az Ark, és rajta mindenki valószínűleg a túlélés miatt őrült erőfeszítések árán alapította a várostand. De valaki más is volt itt utánuk. Ott, közel az ősi de még működő reaktorok mellett egy ősi katonai bázis van a Birodalom felemelkedése idejéből. A galaktikus háborúk kora.
Vanderhoeze reméli, hogy a múlt emlékeit találjuk a bázison: hihetetlenül értékes dokumentumokat, tervrajzokat vagy elraktározott berendezések példányait. A Schokn testvérek standard vagy iridium hegyekre számítanak. És én nem számítok semmire, csak bajra.
A baj szinte azonnal elkezdődik. A szinte teljesen üres külvárosban, közel a városközponthoz az utcákat katonai járművek zárják el, ősi felszíni terepjárók, hatalmas kerekekkel, törmelék és tégladarabok. Minden hihetetlenül rozsdás és szétporlik a legcsekélyebb érintésre. A kupolák gyakorlatilag megsemmisültek. A szelepek mindenhol eldugultak. Időről időre mély vermekre bukkanunk, amik föld alatti részekhez vagy a csatornákhoz vezetnek. Még nem megyünk oda le.
Hirtelen a csoporttól jobbra az egyik kupola szétnyílik, mint egy virág. Egy rácsmechanizmus emelkedik ki belőle és minden, ami körülötte van hőségbe és porba fullad. Látom, hogy az egyik testvér elesik. A másik valahova tüzel a támadófegyverével. Én ösztönösen rakétákat lövök ki a kézi ágyúmból, de nem látom, hogy eltalálok-e valamit. Egy közeli robbanás a ritka levegőbe dob és elrepít az egyik közeli verembe. Végül a hátam földet ér és leszáll a sötétség.
_ Folytatása következik… _