Ez nem ember. Láttad mit tett másokkal. Láttad feltépni az acél ajtót. Ez nem ember. Öld meg. Mentsd magad. Nem rejtőzhetsz — meg fog találni. Nem! Nem menekülhetsz — el fog kapni. Öld meg.
— De én… — Ron feje kalapált, mintha homlokon verték volna.
A keze a rakodóváz indító gombján volt. Nem akarta beindítani. Nem akarta megtámadni Dr. Macet, de valami Ronban azt mondta neki: ez az egyetlen kiút. Mace előbb elkap, mint…
Az idegen hajóból jövő fény által körvonalazott sötét árny felé fordult.
— És pusztíts el mindenkit, aki részt vesz benne — mondta a doktor.
Miben vesz részt?
Kizárt! Nem én! Nem ma!
Ron megnyomta a gombot és megragadta az irányító kart.
— Adok én neked — mondta, és megindult Mace felé. A nehéz acél gép könnyen mozgott az irányítása alatt. Ron pontosan tudta, hogy mit csinál.
Habár ez előtt ő még soha…
A doctor, válaszul, felé indult.
Ron nem várt. Az ellenség felé irányította a szegecselő csövét és megnyomta a ravaszt. Egy vörös forró darab üvöltve esett arra a helyre, ahol a doktor állt egy másodperce. Egy éles lépés előre. Egy jobbos ütés. Egy akrobata ügyességével a doktor átugrotta.
— Meg foglak találni, mindannyiótokat! — kiáltott Mace, —meg fogjátok bánni amit tettetek!
— Az kizárt! Nem hagyom, hogy megölj, hallasz engem? — Ron újra a doktorra célozta a szegecselőt.
— Nem hozzád beszélünk, Ron, — Mace csak rázta a fejét. Öklének ütése oldalra billentette a masinát és a szegecselő az idegen hajóhoz ütődött. A fülkét éles zöld fény világította be. A gép, még életben, reagált az ütésre.
— Mi?
— Nem hozzád beszélünk. Hozzájuk, — mutatott a doktor a mellette lévő ürességre, — én és Maria.
Ne hallgass rá! Csapj le!
Ron élesen előre lendítette a külső váz job karját és a doktornak, aki elfordult az ő ‘Mariaja’ felé nem volt ideje reagálni. Az ütés visszaküldte a hajóhoz. Ron előre lépett.
— Őrült vagy öreg ember! — kiáltotta, — mindegyiküket megölted!
Végezz vele.
A szegecs lövés eltalálta a doktort és elérte a padlót. Mace rángatózott, de nem tudta magát kiszabadítani.
— Ők ölték meg őket. Azok, akik a zsinórjaid rángatják.
Ron próbálta megragadni a doktort. Kétszer eltalálta a markolót a lábával, de harmadjára a kar a testére záródott.
— Szabad vagyok, — üvöltötte Ron, — Saját magam hozom a döntéseimet!
A doktor a szabad kezével megragadta a karmokat elkezdte szétnyitni őket. Ron próbálta erősebben összeszorítani, de hiába. Honnan van ilyen ereje?
— Tudod, hogy mi az, — Mace az idegen hajó felé bólintott.
— Nem érdekel!
— Ez a drón egy nagy kaptár része volt. Milliárdnyi hasonló lyuggatta át a bolygó felszínét és tépte szét a Bion szívét, hogy egy implantátumot hozzanak belül létre. A szolga nyakörvet. A Leviatánt. Ezen a Bionon nem sikerült nekik. De a terv megmaradt…
Miközben beszélt, a kezével már sikerült szétfeszíteni a három karom egyikét.
— Miről beszélsz? Milyen Bion?
Ron a levegőbe emelte a doktort feltépve őt a padlóról. A doktor nem reagált.
— PB-42. A bolygó él. Marián keresztül beszél hozzám.
Ron megtett még néhány lépést és teljes erőből az idegen hajótesthez vágta Macet. A szerkezet mégjobban felvillant.
— Ő halott! — kiáltotta, újabb ütést bevíve — halott! Halott! Halott!
Még a természetellenes ereje ellenére sem tudott Mace tovább ellenállni. Ron a fejéhez tartotta a szegecselő csövét.
— A feleséged halott, Alex,— mondta, — és hamarosan csatlakozol hozzá.
A doktor mosolygott.
— Honnan tudod, hogy Maria a feleségem?
Ron ledermedt. Az idegen hajó ragyogása ütések nélkül pulzált. És ugyanez az izzás áradt a dobozból, amit az űrruha derékövén tartott. Honnan jött?
Ne hallgass rá. Csak játszik veled. Veszélyes.
— Ki beszél? Ki beszél a fejemben!?
Csend volt.
— Mint a crystallid irányította Bionokat, a Visszatérők irányítanak téged, — mondta a doktor, — az implantátumokon keresztül.
Nem! Ez lehetetlen!
- Nem! Ez lehetetlen! Kiáltott fel Ron és meghúzta a ravaszt.
A doktor teste ernyedten lógott a markoló karmaiban.
Ron leállította a külső vázat és ott hagyta. A doboz a kezében volt. Próbálta kinyitni, de nem tudta. Abban a pillanatban megállt a terepjáró, nyilván elérve a célállomást. De a rázkódás nem maradt abba.
Ideje menni. El kell jutnunk az űrsiklóhoz.
De még mindíg a dobozt nézte és nem értette, hogy miért volt ez olyan fontos számára. Miért kockáztatta érte az életét. Miért ölt érte…
Az agya több száz és ezer lehetőséget számba vett. Egy ajándék anyádtól… vagy a szeretett nődtől? Valami, amit apádtól kaptál? Valami nagyon fontos. De valahol az elméje mélyén világosan felismerte, hogy olyan dolog nem létezett.
És ezután Ron még közelebbről megnézte, hogy mi is volt a kezében. Egy törött kristály darab volt az. Az idegen hajó egy része.
— Nem ehez…
— Elég, — egy ismeretlen női hang hallatszott a fejében, — Belefáradtam ebbe a játékba. Menj a siklókhoz.
A hangnak engedelmeskedve, a terepjáró kijárata felé indult. Ron meg akart állni, de egyetlen gondola erről kínzó fájdalommal válaszolt az egész testében.
— Te… te kényszerítettél!
— Figyelmesebben kellett volna elolvasnod a szerződést. A gyártónak joga van a saját belátása szerint frissíteni az implantátumot, — a hang egyaránt volt örömteli és kegyetlen.
Ron lement a létrán. A teste vitte a sikló állomás felé. Az öltözék cipői keresztül gyalogoltak a rázkódó földön. Egy újabb földrengés volt készülőben.
— Ha egy kicsit vissza tudom őt tartani…
— Senki nem engedte meg, hogy önállóan gondolkozz.
Egy erőteljes görcs rántotta össze Ron egész testét, de folytatta az útját.
— Épp annyi időnk van, hogy elérjük a járatunkat.
És abban a pillanatban Dr. Mace alakja jelent meg Ron előtt. Mintha a semmiből materializálódott volna, a föld alól.
— Te halott vagy! Kiáltotta a hang Ron ajkaival.
— A testet megölheted, — mosolygott Alex.
— De nem ölheted meg az emléket, — tette hozzá Maria, Ront hátulról átölelve.