Alex Wilhelm Tate csuklóját tartotta. Az összecsapás emléke a biztonsági főnökkel még friss volt. Egyszer lőtt rá, pont, mint a többiekre. De a többiekkel ellentétben Tate nem volt hajlandó elesni. Támadta az ellenségét. Alex újra lőtt. És újra. Amíg a pisztolyban nem maradt töltény.
— Nem hiszem, hogy ettől beindul a biztonsági rendszer.
— Pesszimista vagy. Nyugalom! — Maria hangja hallatszott… derűsen.
— Az ujjlenyomat-olvasó leolvassa a hajszálvékony mintát, ami…
— Ez nem valódi.
Alex még egyszer ránézett a kezére és észrevette, hogy nem nézett ki halottnak. Összefonódva inakkal és izmokkal, vékony drótok és forrasztási pontok álltak ki a csonkból.
— Mestermunka, — mondta a társasága, majd hozzátette: — Tele volt elektronikával. Nem ember. Egy báb. Talán azok, akik őt dróton rángatták még mindíg néznek minket a halott szemein keresztül.
Igyekezve elrejtőzni ettől a tekintettől, Alex a terepjárók hangárja felé indult.
— És ki vagyok én, ha nem egy báb?
— Tiszta vagy, ezért választottak ki.
— Nem az implantátumokra értettem.
— Te képes vagy döntéseket hozni, Alex. De jelenleg össze vagy zavarodva és irányítanak téged. El fog múlni.
— Megegyeztem magammal, Maria. Emlékszem.
— Igen.
— De mégis… Nem érzem a szabadságot.
— Senki sem veti meg a rabszolgaságot úgy, mint a Bionok. Mindegyikük rabszolgának született. Egy élő hajó, ami a Jelből táplálkozik. A forrás elérésére alkotva. De a Bionok szabadok lettek.
A hangárajtóhoz ment és a leolvasóra tette Tate kezét. A panel felcsengett egy dallamos hanggal és a zár kinyílt. Alex a padlóra dobta a kezet. A biztonsági főnök meggyilkolásának emléke, egy perce még oly eleven, majdnem eltűnt.
— Te feledteted el velem, Maria?
— Igen. Abbahagyjam?
— Ne. Nem akartam megölni őt… meg a többieket. Nem akarok emlékezni rá, hogy mennyi vér tapad a kezemhez.
Alighogy ezt kimondta, a vér kezdett eltűnni a bőréről és a ruháiról. Mintha kicsúszott volna az észlelésből.
— Képletesen szólva, — tette hozzá Alex, és megrántotta a kilincset.
Az ajtó nem engedett. A lőrésablakon át világosan látszott, hogy a másik oldalról valaki bereteszelte egy feszítővassal. Alex egy mély lélegzetet vett és az acélborítást átfogva kihajtotta azt. A fém csikorgása végig visszhangzott a folyosókon, de azonnal elfojtotta a turbina hajtómű felbőgése. Alex határozott lépésekkel a hangárban lévő egyetlen terepjáró felé vette az irányt. Ez egy óriási gépezet volt, csak a kerekei legalább olyan nagyok voltak, mint egy kisebb ház. A hátsó rakodó létra fel volt emelve. A halott dolgozók által rajta hagyott dobozok a hangárpadlóra zuhantak vagy legurultak a jármű belsejébe.
Anélkül, hogy megvárta volna, hogy a külső kapu teljesen kinyíljon, a kocsi megindult a helyéből.
Alex felgyorsította lépteit, aztán futni kezdett. Az ATV kitörte a nyíló kapukat és egy másodpercre lelassult mielőtt kiszabadult a bolygó felszínére. Ez a másodperc elég volt Alexnak, hogy egyetlen ugrással elérje a rakodó létrát. Egy bukfenc és bejutott a terepjáró rakterébe.
A szürkeségben egy csúnya, mégis csodás zöld kristály építmény jelent meg előtte. Az acél feszítő kábelek a padlóhoz voltak szegecselve.
— Crystallidokat találtak a bolygón, — suttogta Alex, — de nem jelentették nekem…
Ez volt a legkisebb Crystallid, amit Alex az Ellydiumon töltött ideje alatt látott. De ez különbözött az összes többitől. Az átjáró becsapódott a háta mögött és a kristály halvány ragyogása volt az egyetlen fényforrás a fülkében.
— Egy ősi építő drón. Itt volt a nagy Star Conflict alatt, — magyarázta Maria.
— Bionok and Crystallidok háborúban álltak?
— Mióta csak először találkoztak.
— És a Crystallidok pusztították el azokat, akik a Bionokat létrehozták?
— Nem, Alex. Az idő ölte meg őket. Az alkotók elfelejtették a kultúrájukat, a nyelvüket, elvesztették az eszüket. Az évek kegyetlenek. Az évezredek könyörtelenek. De, amikor elérték a céljukat — a Jel forrását… az egykor oly nagyszerű faj nem mássá alakult át, mint állatokká. Parazitákká a nagy Bion testén.
— És a Crystallidok?
— Már ott várták őket a forrásnál. Ők maguk a Jelből táplálkoztak és támadtak, amint látták az energiatartalékait a Bionokon koncentrálódni.
— Iridium.
— Igen, hasonló a zsírhoz a testedben. Tartalék a rossz napokra.
— Ez az, ami elindította a konfliktust.
Valami megmozdult a raktér sötétjében…
— Az ATV robotpilótára van kapcsolva. Itt van.
De Alex nem figyelt oda. Végigsimította a kezét a Crystallid síma felszínén és egy durva lyukra bukkant a testen. Körülötte egy plazmavágó látható nyomai voltak.
— Tate kivett valamit ebből a drónból. Valami nagyon fontosat.
— Vissza kell szerezned.
— És elpusztítani mindenkit, akinek köze volt hozzá, — mondta egyszerre Alex and Maria.
Hirtelen az egész rakteret keresőfények éles sugarai világították be. Egy négy méteres szerkezettől jöttek — egy rakodó külső vázától. Odabent, a védelmező sugarak mögött, egy ember ült mérnöki ruhában. A gép felemelte a két karját. Az egyik egy fogóval felszerelve, és a másik egy szegecselővel.
— Na gyere csak.