(Hungarian) Beneath Darkness - Part 1

Időpont: 4621 Október 23.

Az Ellydium legnagyobb csatahajója, a hatalmas kutató laboratóriummal felszerelt Skidbladnir megérkezik a 4750 fős legénységével az idegen űr mélyébe, ahonnan expedíciókat kell indítaniuk.

 

2 héttel a megérkezése előtt, az Ellydium több állomást hozott létre az ‘Átalakító’ szektorban. A létesítmények telepítéséhez először az űrlény erőket kellett kiszorítani a szektorból. Átalakultak… És Crystallidok. Együtt. Valószínűleg az egyik Leviatán hatása alatt állnak, máskülönben… hogy élnének az élők és az élőhalottak együtt, egy mechanizmust védve?

Az ‘Átalakító’ rendszert ideiglenesen elfoglalta az Ellydium, viszont nem sokáig tudják majd megtartani. Az űrlények visszatérnek és ostromolják a védelmet, a Gemini, Virgo és Sagittarius “Felhőkarcolókat” odaküldik ha sokáig nem férnek hozzá az átalakítóhoz, az átalakítót pedig lehetetlen elpusztítani vagy leállítani. Túlságosan fejlett lett. Az expedícióra 1 hónapot adtak legfeljebb. Az S2 Kutatóállomás végig tartani fogja a kapcsolatot a Skidbladnir zászlóshajóval. Ez egy csendes küldetés, a flottát nem viheti magával. Csakis egyes egyedül mehet, ki tudja mi vár rá az űrlények territóriumának mélyén…

 

Az ‘Aminyon’ nevezetű löveghajó leszállási engedélyt kért az S2 kutatóállomásra. A hajón egy viszonylag ritkán látható frakció-jelzés volt: Egy lovagpáncélszerű sisak, mögötte egy hópehely. Az egykori Dexter Légió jelzése, amelynek csak néhány eredeti hajója maradt fenn. Az űrhajóból 2 személy szállt ki. Egy vöröses-lilás hajú fiú és egy nála jóval magasabb, modern, lovagszerű űrpáncél aminek nem volt se szeme, se szájnyílása. A páncél jeges volt, belőle csak kékes füst szivárgott a kisebb nyílásokon. Dexter legjobb harcosai úgy is képesek látni, hallani és beszélni hogy páncéljukon nincs semmilyen rés - hiszen ők szellemek amik lovagpáncélhoz hasonló komplex fémöltözeteket szálltak meg, akárcsak maga Dexter, az “1000 jéglégió szelleme”. A fiú csak semleges arckifejezéssel haladt a páncél mellett, ő pedig odament az őket váró kutatóhoz. A kutató megszólalt:

 

-„Üdvözlöm önöket az S2 kutatóállomáson! A parancsnoki torony fent van, a szálláshelyek jobbra, a mosdó pedig balra-"

-„Úgy nézek én ki mint akinek szüksége van mosdóra? Inkább azt mondja hogy milyen okból kell itt lennem, mélyen az űrlények világában ezen az abszolút nem csodálatos napon. A nevem Ferocious Dex, a Lambda Flotta altisztje." - Szakította meg a mondandóját a páncél szellem.

-„Dex, legyél egy kicsit… türelmesebb."

-„A türelem nincs belém ültetve. Nem szoktam meg hogy ilyen… emberi lényeknek teljesítem a kéréseit."

-„Mellesleg, én Veiro vagyok, a Mezza rendszerből. Ő pedig… Dex."

-„Ja, Dex. Mindegyikünket csak Dex-nek szólítják."

-„Értem, Dex. Mint már tudhatják, az Ellydium expedíciója komoly gondokkal küzd - elvesztette a kapcsolatot a zászlóshajóval, a Skidbladnirral."

Dex suttogva odaszólt Veiróhoz:

-„Skidbladnir? Az nem az egyik projektjük amit eltöröltek az Odinnal történt baleset után?"

-„De… De nekünk most nem ezzel kellene foglalkoznunk."

-„Pedig én egészen kíváncsi lennék hogy építettek meg 1 hónap alatt egy teljesen új Defiant osztályú hajót, míg az előzővel kész sincsenek!"

-„Figyelnek rám?"

-„Igen."

-„Talán…"

-„Kérem, legyenek egy kicsit figyelmesebbek. Ezek az információk segítik majd a küldetésüket."

 

Az S2 Állomás parancsnoki tornyából tökéletes kilátás nyílik a szektor főbb részeire. A tudós odaállt az üveghez ami mögött néhány kilométerre ott van maga az Átalakító - A szektor legnagyobb mechanizmusa. Egy hatalmas fényes iridium-gömb ami körül kőgyűrűk forognak és működésben tartják a szerkezetet. Ezenkívül az Átalakító körül több kilométer magas, hosszú, szögletes, nem evilági kőtömbök vannak, rajtuk több ezer ismeretlen szimbólummal. A Crystallidok nyelve… A tudós csak bámult ki az üvegen, majd folytatta a mondandóját:

 

-„Tudják, nem engedünk be akárkit az Ellydium legbizalmasabb létesítményeibe. Magukban azért bízunk, mert maguk a Nexus Őrzők flottáiban szolgálnak - Tehát végtelenül megbízhatónak kellene lenniük. Ezen a küldetésen az expedíció, és egyben az Ellydium jövőbeli kutatásainak a sorsa is múlik. Nem hibázhatják el."

-„Na és mit kellene tennünk?"

-„El kell menniük a ‘Sötétség’ rendszerbe, és személyesen kell megkeresniük a Skidbladnirt."

-„Hogy mivan?! Kizárt dolog hogy én elmegyek abba a nyomorult, elhagyatott halott rendszerbe ahol eddig minden hajó elveszett!"

Veiro csöndesen odaszólt Dexnek:

-„Ha elmegyünk megkeresni a hajót, teljesítjük a küldetést és utána tudunk járni hogy mi történik az Ellydium körül"

-„Azt mondod?"

-„Bízzál bennem."

-„Hm… Rendben, vállaljuk."

-„Nagyszerű. Amint kész vannak, indulhatnak. A koordinátákat megadjuk, és a kapcsolatot végig tartjuk magukkal. Ha a kapcsolat elveszik, azonnal jöjjenek vissza! Már ha lesz még esélyük…"

Dex és Veiro egymásra néztek majd lassan kisétáltak a toronyból. 

-„Tudod… Nem mindig kellett nekem ilyen öngyilkos akciókra mennem. Engem arra alkottak hogy harcoljak, szemtől szembe, és segítsem a légiót, nem arra hogy detektíveset játszak…"

-„Nekem sincs kedvem egy halott rendszerbe menni mélyen az űrlények világában…"

 

Folytatás (Nemsokára)…